KÁDÁRI ROHAM, A GAZDÁK ELLEN

DEMOKRATA.HU - 2020.04.07 (SINKOVICS FERENC)

2020. April 7.

KÁDÁRI ROHAM, A GAZDÁK ELLEN

A Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) igen érdekes olvasnivalókkal látja el a hazai közvéleményt, gondolva kényszerű bezártságunkra is.

A NEB minden eddig megjelent kötetét és kiadványát feltette honlapjára, ahol nemcsak ingyenesen olvashatók e művek a maguk teljes terjedelmében, de ingyenesen le is lehet tölteni őket.

Közel negyven könyvről és kiadványról van szó. Földváryné Kiss Réka mindenekelőtt a NEB egyik legújabb könyvét ajánlotta a demokrata.hu olvasóinak. A Magyar dúlás című kötet azt a kommunista kényszerkollektivizálási hullámot mutatja be, amely 1958-ban végén kezdődött és 1961-ben ért véget hazánkban. Az elnök asszony szerint a kádári propaganda sikertörténetként mutatta be ezt az alaposan elhúzódó folyamatot, valójában ebben a kollektivizálási rohamban is mindenekelőtt a zsarolás, a fizikai és pszichikai erőszak eszközeivel igyekezett behajtani a gazdálkodókat a szövetkezetekbe a rendszer. A napvilágra került levéltéri adtok, a kötetben olvasható sorsdrámák, történetek számos emberi és családi tragédiáról árulkodnak. A kollektivizálás súlyos társadalomátalakító és nemzetlélektani, valamint gazdasági hatásai is a mai napig kísérnek bennünket, magyarázta Földváryné Kiss Réka.

A NEB új kiadványai közül hasonlóan érdekes az, amely a „Magyar irodalom és szovjet irodalompolitika a hruscsovi korszakban. Orosz levéltári iratok, 1953–1964, I. kötet (1953–1957)” – meglehetősen hosszú címet kapta. Ebben arról alkothatunk képet magunknak, hogy miként tekintett a magyar irodalomra és kulturális életre a hruscsovi vezetés, és hogyan igyekezett befolyásolni azt. A kötet – ahogy címéből is kitűnik – újonnan napvilágra került orosz (szovjet) levéltári adatokra támaszkodik.

(A NEB köteteit és kiadványait a https://kiadvanyok.neb.hu/hu címen lehet elérni.)

Forrás:

A kötet ismertetője:

Kiadványaink megvásárolhatók az Anima, a Libri és a Líra könyvesbolthálózatban, valamint a Penna könyvesboltban.

Nem találta meg a keresett könyvet?

Információ