1249 nap fogságban. 1945 júliusától 1948 novemberéig
Mórocza Károly
2017. July 20.
Mórocza Károly kálváriája 1945 júliusában vette kezdetét, amikor több mint három hónappal Magyarország megszállása után szülőfalujában, Aszófőn civilként, több társával együtt fogságba vetették az akkor huszonhárom éves fiatalembert, s a Szovjetunióba hurcolták kényszermunkára, ahol közel három és fél évet raboskodott embertelen körülmények között. Megpróbáltatásai a szabadulást követően sem szűntek meg. Rendszeresen jelentkeznie kellett a rendőrségen, de a hatóságok egyéb eszközöktől sem riadtak vissza, hogy elnémítsák a szovjetunióbeli viszonyokat a saját bőrükön megtapasztalt szemtanúkat. Az erdész végzettségű Mórocza a civil életbe visszatérve pályafutása során több tízezer hektár új erdőt telepített. „Hazatérésem után tilos volt beszélni, így az általam elültetett fákkal a mellőlem kihaltakra is emlékszem” – vallott egy interjúban a 2017-ben már kilencvenöt éves túlélő, akinek memoárját a Nemzeti Emlékezet Bizottsága a Szovjetunióba hurcolt kényszermunkások és politikai foglyok emléke előtt tisztelgő sorozatában tárja a nagyközönség elé.
A KÖTET LETÖLTÉSE PDF- ÉS EPUB- FORMÁTUMBAN
- ISBN:
- 978-615-5656-06-4
- Terjedelem:
- 98 oldal
- Ár:
- 1000 Ft
- Kötés:
- puhafedelű